Fél hét. Kelj fel.
Reggel 6:30-kor megszólal az ébresztő közvetlenül a fejem mellett. Az üzenet nem túl bonyolult: kelj fel. A tegnapi megérkezés után ma kezdődik az első igazán hosszú gyaloglás.
A reggeli hétkor indul, és most nem érdemes spórolni vele. Körülbelül harminc kilométer vár rám, ezért rendesen feltöltöm az energiaraktárakat. Két adag kávé is lecsúszik, bár a szálláson továbbra sem sikerül igazán jó kávét kifognom.
Indulnék, de odakint még teljes a sötétség. Nincs értelme vakon nekivágni, ezért várok egy kicsit, amíg pirkadni kezd. Fátyolfelhős az ég, a levegő kellemes, nagyjából 20–21 fokos.
Portóból ki, az Atlanti-óceán mellé
A város lassan marad mögöttem, és hamarosan végig ott van mellettem a tenger. Balról az Atlanti-óceán kísér, ma kifejezetten békés arcát mutatja: szelíd hullámok, szélben lebegő sirályok és az a végtelen horizont, amit órákig lehetne nézni.
A sirályokkal egyébként már éjszaka megkezdtem az ismerkedést. Lelkes koncertet adtak, és hiába próbáltam hozzászokni, nem igazán sikerült.
Az út hosszú szakaszokon fa sétányokon vezet a dűnék között. Ahogy egyre magasabbra kerül a nap, gyorsan melegszik a levegő. A reggeli húsz fokból hamar közel harminc lesz, és eljön az a pont, amikor ideje valami könnyebbre cserélni a ruhát.
Október, harminc fok, strand
A parton teljes nyári élet zajlik. Napoznak, úsznak és szörföznek az emberek. Október elején valahogy nem erre számítottam, de egyáltalán nem bánom. A tenger gyönyörű, a homok pedig a távolban úgy csillog a napsütésben, mintha délibáb lenne.
Persze a Camino gondoskodik róla, hogy ne legyen minden túl kényelmes. Egyszer csak elfogy a fa sétány. Nem kanyarodik el, nem megy másfelé: egyszerűen vége. Eltűntek a deszkák.
Ilyenkor a magyar emberben természetesen azonnal megszületik a logikus magyarázat: van nekünk az a bizonyos közös jachtunk – lehet, hogy éppen ezekből a deszkákból készült a fedélzete? 🙂
Nap közben néhány Camino-zarándokot utolérek és lehagyok. A terep többnyire sík, ami elsőre könnyűnek hangzik, de harminc kilométeren már másképp érzi az ember. Nem drámai nap, inkább csendesen kemény.
Felhők az óceán felől
Délutánra az Atlanti-óceán felől lassan megérkeznek a felhők. Estére egy kis esőt ígér az előrejelzés. Pont akkor ered el, amikor a frissen mosott ruhák kint száradnak – természetesen.
Holnapra viszont ismét közel 29 fokot mondanak, úgyhogy úgy tűnik, a portugál ősz továbbra sem akar őszként viselkedni.
Póvoa de Varzim
Végül megérkezem Póvoa de Varzimbe. Ezen a ponton már nem kell semmi különleges: egy kényelmes ágy és egy forró zuhany tökéletesen megfelel.
Hosszú nap volt. A sík terep néha kissé egyhangúvá tette a gyaloglást, mégis egyértelműen pozitív élményként marad meg. Az óceán szinte egész nap mellettem volt, és az út lassan elkezdett Camino-vá válni, nem egyszerűen csak egy hosszú sétává.
Tudom, hogy a következő napokban változik majd a táj, az út és valószínűleg én is. Kíváncsi vagyok mindenre, amit még adni tud ez az út. Santiago pedig valahol messze előttem továbbra is hívogat.
Buen Camino! Egyszerűen csodálatos.